Régi vágyam Hollókő felkeresése, és ez most megvalósulhatott, mikor is most augusztusban pár napot töltöttünk Mátrában. A 21-es Salgótarjánba vezető útról ágaztunk le Hollókő irányába és kis autózás után megérkeztünk. A vár parkolójában kényelmesen letettük a kocsit, majd egy rövid ösvényen felmentünk a várhoz. A vár előtt ösvény vezetett a forrásig, de sáros volt, így… Tovább »
Hollókő egy csoda! Vár és ófalu séta.
Régi vágyam Hollókő felkeresése, és ez most megvalósulhatott, mikor is most augusztusban pár napot töltöttünk Mátrában. A 21-es Salgótarjánba vezető útról ágaztunk le Hollókő irányába és kis autózás után megérkeztünk. A vár parkolójában kényelmesen letettük a kocsit, majd egy rövid ösvényen felmentünk a várhoz. A vár előtt ösvény vezetett a forrásig, de sáros volt, így… Tovább »
Jó néhány kilátót végigmásztam már a Balatonnál, mindegyik önmagában egy kincs, egyedi látványokat kínálva. Meg kell érte küzdeni, hogy kitekinthessünk. Az eddigi egyik legszebb panorámát a balatongyöröki Batsányi-kilátóból (Keszthelyi-hegység) volt alkalmam megtekinteni, most télen. Az út melletti györöki (Keszthely közelében) pihenőből turista jelzés és tábla mutatja az irányt fel, a kilátó felé. Az út végig…
A tapolcai Malom-tó és környéke egy gyöngyszem. Nem túl nagy méretű, könnyen körbejárható és bővelkedik a szépségekben. Mi a kis kétévesünkkel jártuk körbe. A tó Tapolca centrumban található. A centrumba a körforgalomból beérve balra helyezkedik el a tó, közvetlen a part közelében is találsz ingyenes parkolót. A tónál a közelmúltban építettek ki egy fa, korlátokkal jól…
Szeretem a Balaton déli partját, mert onnan csodálható meg legjobban az északi szépsége. Ha Szántód környékén jársz, sétálj fel a Kőhegyi kilátóba. Kocsival is felmehetsz, de hidd elmeg van a maga feelingje, ha a kis nyaralók, kertek alatt lépdelsz fel. A kilátó egy masszív építmény, csodálatos panorámában lesz részed. A közelben található (Zamárdi és Balatonszárszó…
Minden állatkert más. Egyikben van ez, másikban van az. Van itt helyen Veszprémben is szuper állatkert, de ez nem akadályoz meg benne, hogy kocsiba üljek és meglátogassunk újabbakat. Vasárnap délelőtt tehát felkerekedtünk, elindultunk a Xantus Jánosról elnevezett állatkertet. Veszprém irányából értünk be Győrbe, ahol eleinte még ki van táblázva némelyik körforgalomnál az állatkert, na ott…
Bánd egy Veszprém közeli kis falu. Már az útról látható a feltehetőleg XIII. Században épült kis várrom a gyönyörű háttérrel együtt. Életemet itt éltem le a szomszédjában és még soha nem néztem meg közelről. Ha beérsz Bándra, elég zegzugos kis utcácskákon keresztül lehet eljutni a várig. A parkolóból gyalogosan kaptattunk fel egy bozótos nehezen járható…
Veszprémet a 8-as főúton elhagyva Márkóra bemenve indulunk Hárskút felé. Valahol félúton a friss, új, emelkedő út jobb oldalán egy kis parkolót találsz, átellenben pedig egy sorompóval lezart földutat. Na itt kell elindulni a kilátó felé. Az út meredek, de széles és jól járható. A gyönyörű helyre felállított magas fa kilátó csodás látnivalókat nyújt. Végre…
Ismerősök megosztásai, arborétum posztok alapján most rugaszkodjatok neki Jeli arborétumnak!...
Alsóörsön egy régi kilátó helyén építettek egy új fa kilátót, a Somlyó-hegyen.Veszprém felől még a falu előtt balra kihelyezett tábla jelzi az útirányt. Kicsit tovább menve le lehet parkolni az autót, motort. Egy elég meredek földbe vájt út visz fel, az összesen talán 200 méterre lévő kilátóhoz. Félúton kis pihenőhely vár fa padokkal, asztalokkal. …
A tegnapi kiadós, nyárias tavaszban tett túra után még ma is érzek egyfajta fáradtságot, fájdalmat. Na ja, így jár, akit egy lumbágószerű derékfájás sem rettent el egy 18 km (szint 300 m körül) . Vinye-Likas-kő-Pápalátó-kő-Fenyőfő-Kakas-hegy-Huszárokelőpuszta Vinyére a gyönyörű bakonyi tájakat átszelő vonattal érkeztünk. A vonatra Zircig autózva is fel lehet pattanni. Sokan voltunk utasok, ki…