Szerencsés vagyok, a Balcsitól ( kiskorom óta így hívjuk) húsz percre élek. Gyakran felkeressük, minden évszakban. Nyáron nyüzsög a turistáktól, de szezonon kívül úgy érzem, csak a miénk. Nyugodt, szép és kikapcsol. Egy idő után hiányzik. Ekkor újból meglátogatom. Az északi part látványosabb, hegyeivel, változatos tájaival. De szeretem a déli részt is, hisz onnan látok át a másik oldalra.
Tihany nem csak az apátság és a levendula. Annál jóval több. Több részletben mutatom meg. Remek látnivalók, családos kiruccanások helye ez, de számos túra útvonalat is rejt.
A Belső-tó a félsziget belsejében, a völgyben lelhető fel. Ha Balatonfüredről jössz, nem a móló felé kanyarodsz le, hanem a következő lehetőségnél balra. Itt a levendulás mellett elautózva beérsz a településre, majd amikor lejteni kezd az út, lekanyarodsz valamelyik utcán jobbra, ami levezet a tóhoz, ami horgasztó tulajdonképpen. Télen, ha befagy, kiváló korcsolyázó hely. A tavat körbesétálva megnézhetjük a szürke marhákat és az ürge lyukakból kikukucskáló ürgéket.
Őket én eddig még csak nyáron láttam. A tó mellett van egy szabadidő park, ami egy nagy játszótér, büfével. A tó környéke füves. Én párszor megjártam babakocsival is. Sportos cucc javasolt. Focikapuk is vannak. Gyerekekkel jól el lehet itt ejtőzni. Innen lehet indulni a gejzírek felé túrázni. Az őslevendulást érintő túrán Sajkod felé, a hegy tetején lehet a félszigetet egyik oldalról megkerülni. De innen kellemes sétával fel lehet menni az apátsághoz is, s a barát lakások felé is.
A tó parkolója mellett van a Levendula Ház. Külső része ingyen bejárható.
Tehát több opci is van. Tihanyra egy nap kevés. Jó hír, a kerékpárút már kiépült, a félsziget bejárható két keréken is.
Fenti fotókat egy tavalyi áprilisi túrán készítettem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: