Örömtúra Aszófőről Tihanyba

Tihanyban túrázni csodálatos. Gyönyörű kilátás, nyugodt, jól járható erdők,  útvonalak sűrűn kitáblázva. Sok helyről lehet indulni és érkezni. Számtalan variáció van.

Aszófőre jó hangulatú vonatozással érkeztünk meg. Miután kiengedtük a kulcsos wc-ből a véletlenül bezárt utolsó, vadul kopogó társunkat, útnak indultunk az Apáti templomromhoz. Ez a túránk nem érintette,  de van Aszófőn az út balatoni oldalán is egy templomrom.

Apáti templomrom

A romnál jó kis térképen lehet tájékozódni, valamint egy túra útvonalakat felsoroló tábla is ki van helyezve.

U

Kilátás Sajkod, Aszófő irányában:

Elhaladtunk a gyönyörű környezetben fekvő Tihanyi Levendula Erdei Iskola mellett is.

Ezután folytattuk az utunkat, érintettük jó pár hegyet. A terep jól járható, ez volt a legnehezebb rész:

Az út egy tanösvény is egyben, melyet végig zöld T betű jelez. Minden szuperül és gyakran ki van táblázva, eltévedni nehéz. Ilyen táblákat helyeztek ki. Útközben is lehet dönteni.

Borzvár:

Nemcsak Sajkod irányába gyönyörű a kilátás, hanem a másik irányba is:

A faluba érve egy bicajos versenybe csöppentünk:

Célunk a Tihanyi frissen felújított hajóállomás volt. Március végén sajnos semmi nem volt nyitva, se büfé, se wc. Van egy kis játszótér itt, valamint kisvonat indulási hely. A buszmegálló a büfék felett van, út mellett. Ritkán jön a Balatonfüredre vivő busz, de onnan bármerre könnyen haza lehet jutni, a buszpályaudvar egy helyen van vasútállomással.

Összesítés:

06/2015 2015-03-22 Aszófő – Csúcs-hegy – Tihany, hajóállomás

Aszófő – S – Apáti templomrom – S – Nyereg-hegy – Csúcs-hegy – S – Szarkádi-erdő – Gejzírit mező – S+ – Z+ – Z – Kerek-hegy – Z – Akasztó-domb – Gejzírit sziklák – Z – Tihany hajóállomás

gyalogos, táv: 12,2 km, szint: 402 m

Címkék: , , ,
Tovább a blogra »